Megyei szintű példakép lett a GMH

09/07/2013

Megyei díj 2013

2013. június 28-án a megyeháza dísztermében került sor a Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért 2012. címek adományozására. Vállalatunkat elismerve a bíráló bizottság különdíjjal jutalmazott meg minket, ezzel a megye egyetlen kitüntetett nagyvállalata lettünk.

A Komárom-Esztergom megyei közgyűlés 2004-ben alapította meg négy kategóriában a Megye Gazdaságáért kitüntető címet a megye gazdasági fejlődését kiemelkedően elősegítő gazdasági szervezetek tevékenységének elismerésére, amelyet 2006-ban Az év kis- és középvállalkozója díjjal egészített ki. A kitüntető címet azok a gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók nyerhetik el, akik vagy amelyek a megye fejlődése, hírneve és a megyében élők érdekében kiemelkedőt, maradandót alkottak. A címre az önkormányzattal együttműködő szervezetek*, valamint gazdasági társaságok jelölhettek, illetve elnyerésére pályázni is lehetett. A jelöltek közül a megyei közgyűlés bizottsága választotta ki a kitüntetetteket.

Az ünnepségen részt vettek a megye vezetői, gazdaságtámogató szervezetek megbízottjai és a gazdasági élet szereplői egyaránt. Az ünnepélyes hangulathoz nem csak a díszterem és a megjelentek járultak hozzá. Az öt kategóriában 2-2 kitüntetett vállalkozó vagy cégképviselő állhatott a terem közepén, miközben az elért sikereket hosszasan ismertették a jelenlévőkkel. A díjazottak mind kiemelkedőt alkottak - kemény munka, szorgalom, állhatatosság, elkötelezettség, innováció, értékteremtés, megbízhatóság, szakmai alázat és egészséges versenyszellem jellemzi őket, ez sikerük titka, így válhatnak példaképekké is. A megye vállalkozója, agrárvállalkozása, innovációs cége, beruházója, kis- és középvállalkozása kategóriák elismertjei után a Grundfos Magyarország Gyártó Kft-t szólították. A 2000-es beindulásunk óta elért töretlen fejlődésünk, bővülésünk, globális szerepvállalásunk, innovációs eredményeink, fenntarthatósági törekvéseink, partnerkapcsolataink, társadalmi felelősségvállalásunk és természetesen gazdasági eredményeink együttesen tették lehetővé, hogy a megyében nagyvállalatként, egyedülálló módon elismerjen minket a megyei közgyűlés bizottsága. A GMH nevében büszkén, örömmel vette át a díjat dr. Völner Páltól (infrastruktúráért felelős államtitkár) és Popovics Györgytől (megyei közgyűlés elnöke) Farkas Gábor gyárigazgató.


*Komárom-Esztergom Megyei Agrárkamara, Komárom-Esztergom Megyei Gazdasági Érdekképviseletek Szövetsége, Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Komárom-Esztergom Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége, Komárom-Esztergom Megyei Ipartestületek Szövetsége, Vállalkozók és Munkavállalók Országos Szövetsége Komárom-Esztergom Megyei Szervezete
 

Az eseményről további, médiában megjelent cikket, képeket itt láthattok még:

http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/a-gazdasag-es-az-oktatas-legjobbjait-dijaztak-a-megyehazan-504553
 

 





    Facebook Twitter LinkedIn Technorati